Az Üvöltő szelek Emily Bronte egyetlen regénye, de nagyon nagy sikert aratott vele. Mielőtt nekifogtam, azelőtt még olvastam Bronte regényeket, és mind romantikusak voltak. Biztos voltam benne, hogy ez is egy tipikus romantikus regény, mert nem olvastam el a tartalmat. Jól is tettem, mivel így meglepetés volt. Van benne romantika, de nem az a lényeg. Egy család életét mutatja be. Több eseményszál van, néha elég zavaros volt a kép, de sikerült megérteni. A cím is nagyon tetszik, jól hangzik :) És találó is. Elsősorban a szeles vidékre utalhat, de szerintem a főszereplő jellemére is. Azelőtt soha nem olvastam olyan könyvet, amiben nem volt egy szereplő sem szimpatikus. Sokszor éreztem azt, hogy le kell tennem a könyvet, mert már remegek a dühtől Mellesleg azt is éreztem néha, hogy szívesen felpofoznék egy-egy szereplőt. Többek között az idősebb Catherine-t. Nagyon szemtelen, idegesítő volt már kiskorában is, de felnőtt korára is jellemzők voltak a hisztérikus kitörések. Azt hiszem ő az, akit a legjobban utáltam az egész regényből. Na meg ott van Heathcliff, akinél gonoszabb, kegyetlenebb ember nincs is a világon. Azt hiszi uralhat mindenkit, teljesen összeillenek Catherine-nel. A kicsi Cathy pedig nagyon merész volt, mindenhol ott akart lenni, ebben hasonlít az édesanyjára. Az ifjú Linton pedig nagy gyenge, beteges, és ráadásul kétszínű is. Látszik, hogy ki az apja. Tehát ez a két egyén, Catherine és Heathcliff mondhatni megmérgezett mindenkit. Aki mégis szimpatikus lehet, az Nelly, a házvezető nő/dada. Mellesleg nagyon tetszik az, ahogy meg van oldva a narráció. Az elbeszélő még csak nem is része a történetnek, neki Nelly meséli el az egészet a saját szemszögéből. Szerintem Lockwood örülhet, hogy nem része a cselekménynek, én se szívesen tartoznék egy ilyen családba.
Összességében tetszett a könyv, nagyon is. Nem bántam meg, hogy elolvastam :)
Pont: 10/9,5